Az előzmények
A 2005. december 31-e után született gyermekek esetén az adóhivatal az adóazonosító jelet hivatalból megképezte.
A 2008. december 8-a után született gyermekek esetén az adóhivatal az adóazonosító jel megképzésén túl adóigazolványt is állított ki.
A múlt
Az eredeti tervek szerint 2016. január 1-je után sem a havi személyi jövedelemadó előleg kiszámítása során, sem a februárban (egyéni vállalkozók) ill. májusban esedékes éves bevallásban nem lehetett volna családi adókedvezményt érvényesíteni azon gyermek után, akinek nincs adóazonosító jele.
A jelen
Az új előírás hatályba léptetését egy évvel elhalasztották, tehát csak 2017-től lesz kötelező feltüntetni a nyilatkozatokon, bevallásokon az eltartottak adóazonosító jelét. Azoknak akik 2005. december 31-ét megelőzően születtek 2017. január 1-jéig továbbra is elegendő lesz természetes személyazonosító adatait és a lakcímét megadni mind az adóelőleg nyilatkozaton, mind pedig a bevalláson.
További jó hír, hogy az új előírások szerint nem az adózóknak kell „futkosni”, hogy a gyereknek legyen adókártyája. Az adóhatóság egyszeri adatszolgáltatás keretében megkapja az állampolgárok személyi adatait és lakcímét az azt kezelő központi szervtől és 2016. július 1-jéig megképezi mindazon állampolgárok adóazonosító jelét, akik 2006. január 1-je előtt születtek és 25. életévüket 2016. december 31-éig nem töltik be.
A hatósági igazolványt a megképzett adóazonosító jelről 2016. november 30-áig kell kiállítani.