Ne hagyd veszni a veszteséget!

Ez írás több mint egy éve született (2018. március 08.), lehet, hogy egyes állítások a törvényi változások okán már nem érvényesek.

Ezekben a napokban, hetekben készülnek a 2017-es évről a számviteli beszámolók és ezzel párhuzamosan a különböző adóbevallások, attól függően, hogy ki milyen jövedelemadót választott: társasági adót, evát, esetleg kivát.

Nem mindegy azonban, hogy május 31-ig mennyi adót kell fizetned, biztos vagyok benne, hogy minden forintnak örülsz, amit nem adófizetésre kell fordítanod.

A társasági adó mérséklésének egyik módja, az elhatárolt veszteség felhasználása. Maga az elhatárolt veszteség a korrekciós tételekkel módosított adózás előtti eredmény.

Nem az elért veszteséget kell tehát alapul venni, hanem azt módosítani kell a Tao törvényben szereplő korrekciós tételekkel. ( 7. §, 8. §, 16.§, 18.§,28.§ és VII.fejezet)
Így kapjuk meg a tényleges adóalapot, amely, ha negatív, elhatárolható.

Főszabály szerint a veszteségelhatárolás lényege, hogy

  • ha a társasági adóalap bármely adóévben negatív,
  • a következő öt adóévben,
  • döntésed szerinti megosztásban,
  • csökkentheted az adózás előtti eredményedet.

Az elhatárolt veszteséget mindig keletkezésük sorrendjében lehet felhasználni.

Mielőtt azonban megörülnél annak, hogy idén egy fillér adót sem kell fizetned, mert az elmúlt években sikerült tetemes összegű veszteséget termelned, fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy a felhasználásnak nemcsak időbeli, hanem mennyiségi korlátja is van.

Egy adóévben legfeljebb a pozitív adóalap 50%-áig számolhatod el a korábbi évek elhatárolt veszteségeit. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy az adózás előtti eredményt korrigálni kell az adóalap módosító tételekkel. Ha a számítás pozitív adóalapot eredményez, annak felére igénybe lehet venni az elhatárolt veszteséget, a másik felére viszont meg kell fizetni a társasági adót.

A „következő öt adóévben” szabály 2015. óta van érvényben.  2004 és 2014. között keletkezett negatív adóalapot, bizonyos feltételekkel , eredetileg korlátlan ideig fel lehetett használni.

Az öt éves szabály bevezetésekor azonban ennek is gátat szabtak, a 2004-2014-es adóévekben keletkezett veszteséget legkésőbb 2025-ben lehet felhasználni.

Az elhatárolt veszteséget nem kötelező felhasználni. A Te döntésed, hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel, és ha igen, milyen összegben. Mivel szabadon dönthetsz, ezért az önellenőrzés kizárt.

Ha például, most eszedbe jutott, hogy milyen jól jött volna ez tavaly, amikor hosszú évek óta végre először lettél nyereséges, azt kell, hogy mondjam, ha akkor nem éltél a lehetőséggel, ezen már nem tudsz változtatni, de a 2017-es év adóját még csökkentheted.

Ha további társasági adó csökkentő lehetőségek is érdekelnek, olvasd el a fejlesztési tartalékról szóló bejegyzésemet is.

Vágner Emília

Könyvelő, adótanácsadó