Látványcsapat-sport támogatása

Ez írás több mint egy éve született (2014. október 21.), lehet, hogy egyes állítások a törvényi változások okán már nem érvényesek.

A jogszabályban meghatározott ún. látványcsapat sportok részére nyújtható támogatás remek lehetőség arra, hogy úgy támogassunk számunkra kedves sportegyesületeket,  látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítványokat, hogy nekünk ez nem kerül plusz kiadásba. 

A támogatható sportágak: labdarúgás, kosárlabda, jégkorong, kézilabda, vízilabda.

A támogatás elismert költség, így egyszer levonhatjuk már a társasági adóalap meghatározásakor, másrészt adókedvezmény formájában is érvényesíthető, tehát a megállapított adóból is levonásra kerül.  Itt oly módon kell eljárni, hogy a megállapított adó egy része az állam, míg másik része a sportegyesület részére kerül átutalásra. Az időbeliségre természetesen figyelemmel kell lenni, hiszen a 2014. évi társasági adót megállapítani, bevallani és befizetni 2015. május 31-éig kell, a fent említett adóalap- és adókedvezményt  viszont csak akkor vehetjük igénybe, ha a támogatás még 2014-ben átutalásra kerül.

Mint a legtöbb remek juttatási lehetőség, ez is számos buktatót rejt magába.

Tisztában kell lenni azzal, hogy 

  • milyen szerződéseket kell megkötni,
  • milyen összegeket, milyen számlaszámra kell utalni,
  • mit és mikor kell a NAV részére bejelenteni,
  • mennyi a maximálisan igénybe vehető adókedvezmény,
  • mennyi adót lehet megspórolni,
  • mit jelentenek  például a támogatási igazolás vagy  a kiegészítő sportfejlesztési támogatás kifejezések.

Ha Ön társasági adóalanyként szeretne egy sportegyesületet, egy a látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítványt, országos szakszövetséget vagy akár a Magyar Olimpiai Bizottságot támogatni, forduljon hozzánk bizalommal. Beszéljük át együtt a legfontosabb tudnivalókat, hogy maximálisan ki tudja használni a vállalkozását megillető kedvezményt. 

Vágner Emília

Könyvelő, adótanácsadó