A közösségi termékértékesítés (mint a legtöbb adómentes ügylet) mindig komoly kockázatot rejt magában. Ennek oka főként abban rejlik, hogy míg az értékesítés adómentes, a beszerzéshez kapcsolódó adó szabadon levonható. Emiatt a főként exportra gyártó cégek mindig áfa visszaigénylő pozícióban vannak, kiemelten fontos tehát arra figyelniük, hogy megfeleljenek az adómentesség feltételeinek.
A jogharmonizáció miatt, 2020. január 1-től pontosan szabályozva lesz az áfa törvényben, hogy melyek az adómentes közösségi termékértékesítés feltételei:
- a terméket belföldről másik tagállamba szállítják,
- az eladó rendelkezik az elszállítást igazoló dokumentumokkal, okmányokkal, igazolásokkal,
- az eladó adóalany (de nem alanyi mentes)
- a vevő másik tagállamban nyilvántartásba vett adóalany vagy nem adóalany jogi személy,
- a vevő a Közösség más tagállamában adószámmal rendelkezik és azt közölte az értékesítővel.
A feltételeket olvasva úgy érezzük, hogy ezek a jövőre nézve semmilyen újdonságot nem tartalmaznak. Valóban így működött a gyakorlat korábban is, azonban például a közösségi adószám meglétét, mint az adómentesség feltételét semmilyen jogszabály nem írta elő. Az adóhatóság elvárta ugyan, mert így egyszerűbb volt a külföldi fél beazonosítása, de a jelenlegi szabályozás szerint az adómentesség feltétele, hogy a másik fél adófizetésre kötelezett adóalany legyen.
Jövőre azonban az EU-ba történő értékesítések előtt mindenképpen ellenőrizd le, hogy van-e a partnerednek EU-s adószáma és az érvényes-e. Célszerű valamilyen szabályzatba foglalnod, hogy milyen rendszeresen ellenőrzöd partnered adószáma érvényességét. Azt is rögzítsd, hogy az ellenőrzés eredményét milyen formában tárolod. Elektronikusan vagy papíralapon. (Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a másik fél adószámát időközben törlik.)