Borravaló adózása

Ez írás több mint egy éve született (2016. június 27.), lehet, hogy egyes állítások a törvényi változások okán már nem érvényesek.

Amikor a borravaló adózásáról beszélünk, el kell, hogy különítsük a vendéglátás területén, a vendéglátó üzlet felszolgálójaként kapott borravalót, az egyéb területeken felbukkanó borravalótól.

Ez utóbbiakat nem is mindig így nevezzük, idetartozik például a fodrásznak, benzinkutasnak adott borravaló, vagy az orvosnak fizetett hálapénz. Maga a „juttatás”, amit hálánk jeléül adunk főszabály szerint adóköteles. (Magánszemélyek közötti vagyoni érték átadása adómentes ugyan, de a borravalót egy szolgáltatással összefüggésben adják, a megelégedettség jeleként, így egyfajta ellenszolgáltatásként kell értelmezni, ezért nem adómentes a vendéglátáson kívüli ágazatokban adott juttatás.)

A vendéglátásra viszont speciális szabályok vonatkoznak, így elmondható, hogy a vendéglátásban szokásos borravaló adómentes.

A téma szempontjából meg kell különböztetni a szervízdíjat, a vendégtől közvetlenül kapott borravalótól.

 A szervízdíj vagy felszolgálási díj a kiszolgálásért külön felszámított tétel. A szervízdíj nálunk még nem igazán terjedt el, ha azonban a vendéglátó egység úgy dönt, hogy bevezeti, akkor oda kell figyelnie speciális adózására.

A felszolgálási díjjal kapcsolatos előírásokat a 71/2005. (IX. 27.) GKM rendelet tartalmazza.

A legfontosabb szabályok:

• A szervízdíj a kiszolgálásért felszámított külön díj.

• A számlán, nyugtán elkülönítetten fel kell tüntetni.

• Havonta kell kifizetni a vendéglátásban közreműködőknek .  A kifizetés összege megegyezik a felszolgálási díj adókkal, járulékokkal csökkentett összegével.

• A felosztás szabályairól, arányairól írásban kell megállapodni. 

felszolgálási díj járulékalapot képező jövedelem, mely után a foglalkoztató 15 % nyugdíjjárulékot fizet, ezen túlmenően személyi jövedelemadó nem terheli.  A foglalkoztatottat adó- és járulékfizetési kötelezettség nem terheli.

A fogyasztótól közvetlenül megkapott borravaló szintén adómentes, függetlenül attól, hogy a szervízdíjon felül kapja a felszolgáló vagy a helyett.  A közvetlen borravaló esetén viszont a felszolgáló döntheti el, hogy akar-e ebből nyugdíjjárulékot fizetni. Ha igen, akkor 15% nyugdíjjárulékot kell fizetnie, bevallani pedig az 53-as személyi jövedelemadó bevallásban kell róla számot adni. 

Abban az esetben, ha a vendéglátós összegyűjti a vendégektől kapott borravalót és azt alkalmazottai között újraosztja, már bérként kell számfejteni, adókkal, járulékokkal csökkentve kerülhet kifizetésre.

Összefoglalva elmondható: 

szervízdíj,felszolgálási díj: adómentes, írásbeli megállapodás alapján kötelező szétosztani az alkalmazottak között, 15 % nyugdíjjárulék terheli, amelyet a foglalkoztatónak kell megfizetnie,

vendégtől közvetlenül kapott borravaló: adómentes, a pincér dönthet úgy, hogy fizet utána 15 % nyugdíjjárulékot, de nem kötelező.

a vállalkozó begyűjti a borravalót: felosztása nem kötelező, ha egy része vagy egésze az alkalmazottak között felosztásra kerül bérként adózik.

Még egy kis diákmunka…

Vágner Emília

Könyvelő, adótanácsadó