Kisvállalati adó és az értékcsökkenés

A kisvállalati adó hatálya alá tartozó vállalkozásokra az amortizáció tekintetében speciális szabályok vonatkoznak. Különbséget kell tenni a tárgyi eszközök között aszerint, hogy a beszerzés még tao vagy már kiva alanyként történik.

Bármelyik csoportba tartozzanak is az eszközök, a számviteli törvény szerinti amortizációt továbbra is el kell számolni. Amennyiben a cég éveken át a kiva szerint adózik, tulajdonképpen más teendője nincs is.

A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a vállalkozás valamilyen okból áttér a tao hatálya alá. (Akár saját elhatározásból, akár amiatt, mert valamelyik feltételnek nem felel meg.)

A számviteli törvény szerinti értékcsökkenést ilyenkor is könyvelni kell. Mivel azonban már a társasági adó alanya, számolni kell a tao szerinti adóalap csökkentő korrekcióval. Ez viszont nem minden esetben jár.

A kiva alatt beszerzett tárgyi eszközöket ugyanis úgy kell tekinteni, hogy azok számított nyilvántartási értéke 0, azok után tao szerinti értékcsökkenés nem számolható el. Vagyis a könyvelt számviteli törvény szerinti amortizációval az adóalapot meg kell növelni.

A gyarkorlatban az is előfordul, hogy a visszatérő vállalkozásnak még vannak olyan eszközei, amit korábban tao alanyként szerzett be. Itt az alábbiak szerint kell eljárni.
Alapul kell venni a kivába történő belépéskor a tárgyi eszköz tao szerint számított nyilvántartási értékét. (Tao szerinti nyilvántartási érték az eszköz beszerzési értéke, csökkentve a társasági adó szerinti értékcsökkenéssel.)

Ezt az értéket kell csökkenteni a kiva alatt elszámolt számviteli écs-vel. Az így kapott nettó értéket lehet tovább értékcsökkenteni, egészen 0-ig. A kiva előtt beszerzett javaknál tehát még van némi mozgástér, a tao alapot nemcsak növelni kell a számviteli törvény szerinti értékcsökkenéssel, de lehetőség van az adó alapjának csökkentésére is.

Szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy az adott eszköz a kivába történő belépés előtt a számviteli törvény szerint már 0-ra le van írva. Ekkor a tao alá történő visszalépéskor ugyanaz lesz az eszköz nyilvántartási értéke, mint a kivába történő belépéskor. Tao alanyként tehát lehet folytatni a társasági adó szerinti amortizációt, lehetőség van az adóalap csökkentésére, míg növelni nem kell azt, mivel a számviteli törvény szerinti nettó érték már nulla, további amortizáció itt nem kerül elszámolásra.

Mi az a szocho maximum?

Vágner Emília

Könyvelő, adótanácsadó